"Van ez a fejlesztési micsoda" - Németh Áron Csaba írása

2021.03.24

A keszthelyi Balaton-part fejlesztéséről

Ez az írás indulatvezérelt, szubjektív, vitriolos, néhol trágár. Akit ez a hangnem zavar, a jobb megértés érdekében kérem, ne olvassa el az alábbi sorokat!

Egyszerű halandó városlakóként a rögvalót (enyhén skizoid módon), egyrészt "de facto" segédmunkásként földhöz ragadt békaperspektívából, másrészt "de jure" tollforgató értelmiségiként a fellegekből szemlélve ím, ígyen érzékelem: - De kell ez nekem? Épeszű ember ne szerezzen magának ellenségeket! - Mert jön megint a lesajnálás, meg hogy mit ugat bele, meg hogy nem olyan időket élünk.

Végül is sosem éltünk olyan időket.

Mondhatok-e bármi merészet, hogy aztán ne akarózzék pro vagy kontra Orbánozásnak hallani bárkinek is? Egy hamvasbélai maradisággal szólhatnék-e úgy hogy ne sötétzöldezzenek le miatta?

A költő:

A túrizmus kártékony. Elbírja-e a föld, hogy hétmilliárd ember jódolgában túristálkodjon rajta? Nem! És akkor sem, ha ezt tanítják a szakközépben, vagy az egyetemen, ha ebből akarnál megélni, fogyasztani és szintén túristálkodni. Csak mert szupi, csak mert megtehetem, meg mert miért ne. Mi még igen, mások meg már ne; legyenek azok négerek, avagy az unokáink. Majd biztos lesz olyan közgazdász, aki elmagyarázza,

hogy van ám lágy turizmus, meg a lokalitások, de ez csak maszatolás, lelkiismereti externáliaképzés, láriflári.

A hang:

Ez így túl általános. Hagymázas hőzöngés. Ilyen hozzáállással csak ártasz az ügynek. Ez tényleg sötétzöld ökofasizmus. Nem szereted az embert! Miért ne szembesülhetne életében egyszer az ember a tenger tágasságával, miért ne ismerhetne meg más kultúrákat, embereket, miért ne lehetne szabad?

A költő:

Mert a te úgynevezett embered még véletlenül sem szabad akar lenni. Jól akar járni, bármi áron, fogyasztani minél olcsóbban, minél többet. Zabrálni és üríteni. Jól akarja érezni magát. Nem tudja mi a tágasság, mi a kultúra, mi a szabadság, végső soron mi önnön maga.

Ha meghallom a fejlesztés szót már látom is az ejakuláló betonpumpát, ahogy üríti terméketlen anyagát a milliónyi prolifáraó törpe, de majdnem örök építményeibe és kihallani vélem a láncfűrész engesztelhetetlen ordítása mögül a fák sóhajtását. Fejlesztés, és mi leszünk a balfenék Füredje. Fejlesztés és majd jó lesz. Fejlesztés, mert már lehívták rá a pénzt!

A hang

A kívül rekedtek gunyoros cinizmusát hallom ki szavadból. A keménytojást nem lágyíthatod meg, hétmilliárd nem bújhat vissza barlangjába kőbaltát markolászva. Hidd el, nem csak a pokolba vezető út van jó szándékkal kikövezve, de közös ügyünk is, a fenntarthatóság.

A költő

Fenntartható fejlövés, amit ígérsz, kézműves jólétet, görög falut, jahtokat, vízben oldódó gyors önazonosságot (instant identitást).

Alant lézengő prolivircsaftot, fent tavernázó menedzserlelkű ficsúrokat. Kis pocsolyánk, édes kis Balcsink iszapos ülepéhez.

És majd jönnek az autók, az utak, az elkerülők a parkolók, a parkolók, a parkolók, és a szemkápráztató díszburkolat. És jönnek a népek, nemzetek a szélrózsa minden irányából és adóznak, és futja majd kultúrára és gyermekétkeztetésre és szociális tüzifára, mindenre is, vagy mégsem jönnek, vagy olyan konstrukcióban jönnek, hogy mégse futja semmire se.

Epilógus

Van ez a fejlesztési düh Magyarországon, ami jól pergeti a GDP-t, és ránk is lecsap. Persze lehetne ennek a mentálisan megreccsent társadalomnak fejlesztés gyanánt elérhető mentálhigiénés, pszichológiai, szóval jóval kevésbé materiális jellegű javakat is biztosítani, de valahogy a tömegrendezvények és a díszburkolatok országa lettünk. Az építészet képes lélekemelő alkotások létrehozására, de valahogy azt mutatja a gyakorlat, hogy épp az építészek adták nevüket és tudásukat a Balatonpartot és tágabb környezetét megnyomorító ízléstelen, egyénieskedő kivagyiság materializálódásához, amit jobb fogalom híján most házaknak, és letaglózóan zagyva településszerkezetnek nevezhetünk. Az írástudók árulásából az építészek is kivették a részüket.

Továbbá. Volt egy konstelláció, nevezzük kozmikus balesetnek, amikor a tömegtúrizmus relatíve kevés befektetéssel viszonylagos jólétet hozott ennek az eredendően nem idegenforgalomra teremtetett településnek. De ez véletlen volt. Csak egyszer volt Budán kutyavásár, csak egyszer. A Zimmerferizés elementáris tapasztalata azonban valahogy beleégett a kisagyakba. Ez a mém a szélsőbaltól a szélsőjobbig jellegzi a valóságérzékelést, és blokkolja az összes eredeti, fantáziadús gondolat felszínre kerülését. Keszthely demens katatóniában motyogja maga elé, hogy durizmus, durizmus, durizmus, és várja a maga Godotját.

Pedig. Keszthelyváros - mily beszédes is ez a kényszeres bizonygatás, mintha nem lenne magától értetődő, hogy Keszthely város; tán mégsem az? - Szóval Keszthelynemámfaluhanemváros a Balaton Székesfőkirálynője, önjelölt valamicsodája, ez a "best hely", és sorolhatnánk még a sok jópofán izzadságszagú epitheton ornansait nemfaluhanemvárosunknak a Balaton ülepénél terül el. Értsd, fürdőzésre természete szerint majdhogynem alkalmatlan a vize, zavaros, iszapos, hínáros, sekély. Na jó, a Libás már-már északipartias.

Viszont. Egyedülálló berkes nádasvilág kezdődik Berénytől és tart majdnem a Georgikon strandig, amely természete szerint tarthatna a Királyi Otthonok (Rolyal Homes pornókultúra ihlette elnevezés) nevű cifranyomor-telepig. Ízlelgessük csak a Keszthelyünk természetszerűen reális titulusait: Keszthely a Balaton veséje, mája, a szúnyogok Mekkája, a halak Eldorádója, a Cserregő nádi poszáták Babilonja, a nyugalom Las Vegasa, a normalitás Káli medencéje, a prolivircsaft szaharája lehetne.

De sajnos. A szúnyogok nem fizetnek kurtaxát, a normalitás nem fial extraprofitot, a nyugalom nem aszociáltat életet.

Miért is arra mondjuk, hogy van élet a parton, ha hajnalig dübög a tömegnek a hülyezene? Nekem a halált juttatja eme jelenség az eszembe.

Miért ne lehetne unortodoxice beárazni, GDP-síteni a természeti értékeket, hogy Keszthely ne a Balaton ökoszisztémájának lerablásában legyen érdekelt, hanem annak gazdagításában?

Mert ugyebár! Mégiscsak a piramisjáték végén szeretnénk beszállni a buliba. Mert előbb utóbb be fog dögleni a Balaton vize. A körbebetonozással elérjük a rothadás olyan fokát, amelyet még a leggátlástalanabb marketingesek sem lesznek képesek vonzónak hazudni. Elvileg talán lehetne GMO mentes, kézműves, fair trade, bio stb. atombombát gyártatni egy valóban felelős vállalattal, és le lehet zölddel festeni, attól az, még lényéből fakadóan kártékony volna. A gyakorlat mégis csak azt mutatja, hogy a fejlesztések legyenek bár fenntarthatónak titulálva, a Balatonnak nevezett organizmus parazitáinak bizonyulnak. Valahogy mindig a betonpumpálásé, a láncfűrészelésé, meg a térkövezésé az utolsó szó. Valahogy mindig meghozódnak a kompromisszumok, értsd jól: nemtelen alkuk.

Emberileg. "Mert egyeseknek soha semmi nem tetszik." Amíg a Balaton partja nem valakiké, addig mindenkié lehet. Ha már valakik elkezdenek komolyan fejleszteni, onnantól majd a saját szemétdombjuknak tekintik a partot. Az építő ipar nyilván kaszál a projekten, lesz is egy tucatnyi minimálbéres nagy fluktuációjú portás, takarító, szekuritis, udvaros állás, de a mesés pénzek nyilván visszaszivárognak a nagykutyák zsebeibe és itt pang majd a dögszagú víz partján egy újabb jövőbemutató, sportosan elegáns tájseb. De ne legyen igazam!


Maradok tisztelettel: Németh Áron Csaba, keszthelyi lakos